Naplemente jön

Tétova vörös láng rajzol,

arcodra kósza vörös estét!

Kínlódva erőlteti rád súlyos,

vérbő, piros fénytestét.

Fekete fürtökben hull köréd,

a láthatatlan sötét éj.

Indulnál, de nincs hova!

Most húnyt, s halott a fény.

Ezért ülsz itt tovább,

és várod a rőt hajnalt.

Lelked csendben komponál,

egy édeskés, szomorú dalt.

Dalt, mely a virágról szólt, 

kit bezárt a sötét!

S a lepkéről, minek a lázas éj,

derékba törte reptét!

Énekel a lelked a társról,

ki elment hűs éji dérrel,

pedig te kented a kéjjel,

édes, véres választó késsel!

Dalod már úgy elszállt,

mint röpke sóhaj a szélben.

És útnak indulsz a magánnyal.

mint régen, kéz a kézben.

A  bíborral szőtt szürkeség,

megint olyan nagyra nő.

Nézz, a láss csodát megint:

a világra újra naplemente jő!

1996 - 2016