Emlék

Fekete hajam fehér dér lepte,

Beköszöntött a színes ősz.

Év dióim nagyját leverte,

a könyörtelen, Idő csősz!

Emlékszem még arra a hideg,

és zord, csontot tépő hófúvásra.

Amikor a lejtőn utoljára álltam,

fehérbe vesző arcodat látva!

Most újra ott vársz az út szélén,

beszélsz! Arcod ködbe vész!

Azóta is üvöltöm a téren át!

Rád vártam, minden éjen át!

Feléd nyújtom inas kezem,

de az eltelt évek lehúzzák!

Kibukik eltemetett neved,

az ostoba szelek elfújják!

Szívemen a régi heg izzani kezd!

Gyöngykagyló héja megreped.

A gyilkolt emlék, véres könny,

kitör, és fröcsögve ömleni kezd!

Valaki mellém lép a barna sárba,

s ezt mondja a feleségem szája:

Ő az hát! A rég eltűnt asszony!

Akiért férfiszív ennyire fájhat.

1995 - 2016