Emlék
Fekete hajam fehér dér lepte,
Beköszöntött a színes ősz.
Év dióim nagyját leverte,
a könyörtelen, Idő csősz!
Emlékszem még arra a hideg,
és zord, csontot tépő hófúvásra.
Amikor a lejtőn utoljára álltam,
fehérbe vesző arcodat látva!
Most újra ott vársz az út szélén,
beszélsz! Arcod ködbe vész!
Azóta is üvöltöm a téren át!
Rád vártam, minden éjen át!
Feléd nyújtom inas kezem,
de az eltelt évek lehúzzák!
Kibukik eltemetett neved,
az ostoba szelek elfújják!
Szívemen a régi heg izzani kezd!
Gyöngykagyló héja megreped.
A gyilkolt emlék, véres könny,
kitör, és fröcsögve ömleni kezd!
Valaki mellém lép a barna sárba,
s ezt mondja a feleségem szája:
Ő az hát! A rég eltűnt asszony!
Akiért férfiszív ennyire fájhat.
1995 - 2016
